https://www.facebook.com/groups/777304105743609/ (Csúcshegy-Óbuda fb.oldal) - Csúcshegy külterület, amely része Budapest főváros területének. Jellegét tekintve gazdasági tevékenységhez, vagy egyéb funkcióhoz nem köthető lakóhely. , KSH statisztikai

CSÚCSHEGY

CSÚCSHEGY

Nyílt levél a fővárosból az alakuló kormánynak,Tarlós főpolgármesternek..

és alpolgármesterének Bús Balázsnak, aki anno átvehette a megürült székét.

2018. május 17. - nem benfentes

Gratulálok az elért választási eredményhez,ami engem, sokakkal szemben nem lepett meg! Megérdemelt a siker, mindannyiuk és mindannyiunk megérdemelte! Nem akarom elemezni az ide vezető utat, hiszen röviden már megtettem azt.

Mivel Óbudáról írok,azért pár helyi szereplőt meg kell említsek. Itt vagyok, mint szavazópolgár. Római katolikus konzervatív gondolkodású, aki nemzetéért elkötelezetten van ma itthon sok sok éves Nyugat-európai lét után, csak a gyermeke érdekében hazatérve! Tudom most sokan meghökkennek, de ha a gyermek itthon is megtanuhatja azt a három nyelvet, amit a kinti világban megszerez, nem kellene elvenni a negyediket tőle. A megatnult nyelvekel, ha anyagi szempontok hajtanák majd, mehet úgy is bele a tágas világba mindenképpen . Ott viszont nem biztos, hogy ma ide vágyna az otthonossá váló környezetéből. Én ilyen szavazóként szavazhattam, ismerve a bevándorlást testközelből, ismerve a nyugati világot a valóságaival és fekete és fehér mindannapjaival! Megtapasztalhattam itthon Óbuda legnagyobb facebook közösségének világát, ahol csak sikkantgatni és toppantgatni szabad, de kirekesztik azokat akik a világot világként nézik, mert nem feltétlen segíti az ideológiai harcot amit ott képviselnek.(jó ha féltucatnyian leterrorizálva egy majd 10 ezer fős csoportot) Persze ehhez kell egy városvezetés is aki ehhez táptalajt ad és szimbiózisban témákat kínál fel. Például 12 éve harcolhatnak a római partért tobzódva, miközben rengeteg pénz folyt el a kerületben nem egy közvéleménykutatásra, az egyébbként fővárosi hatáskörű ügy mentén. A Csúcshegy geotechnikai viszgálatát egyetlen egyből finanszírozhatták volna, ami a mai napig nem történt meg! Nem történt meg, pedig 2014 óta ezt törvényben előírtan kellett volna elvégezni! Most éppen a csapadékvíz elvezetés általános kerületi kiterjedésű tervezése kerül a testület elé. Nincs talán meredekebb hegy, nincs drágább infrastuktúra alatta, talán sehol a kerületben, A Csúcshegyet nem éinti a munkálat! Persze ez volt a BIF csatornázással is. Nagyjából elérjük magunk is a 2 ezer lakosegyenértéket, de az is kihagyott minket. Külterület vagyunk? De miért is és ki sorolta ide a mindíg is lakott területet? Zúg a traktor szánt az eke nálunk, hogy majd ezer lakosnak ivóvize sincs ma a budai hegyvidék egy városrészében, ahol fiktív mezőgadasági övezet vagyunk?

Különbséget tesznek lakosok és lakosok közt a törvényeink? Az ellátási kötelezettség nem vonatkozik minden polgárra a fővárosban? Óbudán az alkotmányos jogok,mint az egészséghez fűződő,az egészséges környezethez fűződő és az egészséges ivóvízhez jutás az övezeti besorolás kérdése, a lakosságot több kasztba terelve?

Remélem az új kormány tényleg új lesz! Iszonyat nehéz szavazó polgárként Göncz Árpád unokájával beszélgetnem, mikor nem vagyok tisztelője és kedvelője sem a nagypapának a világnézetem és szemléletem okán! De nem könnyebb a KDNP-s polgármesterre sem gondolnom, aki a Göncz szobor avatás egyik fő védnöke volt ugyanezért. Még is az unoka volt az, aki érdeklődött a csúcshegyi problémák iránt és megkeresésünkre eljött, hogy tájékozódjon. Nem csak őt hívtuk, hanem mindekinek igyekeztünk a helyzetünket belmutatni! Varga urat is hívtuk,hogy megmutahassuk, mi nem rajongunk annyira a vidékies környezetünk miatt.Itt ahol a fő gyűjtőúton nincs világítás és a szomszéd városrészekre kell elautózni ha biztonságos ivóvízre van szükség, mivel nálunk még egy vidéken is lassan már elfeledett közkút sincs!  Mindezek miatt most reménykedünk Önökben! (na nem azért amit a napokban dobott elém az iternetes keresőmotor..) Lenne minek örüljek, de a szociális és kultúrális téren kifejtett munkáját mindig is tiszteltem a polgármesterünknek!Sajnos nem egy várostervező alkat, ahogyan az látni kénytelen vagyok! A Harsánylejtő lehetett volna egy második Normafa a városhoz közelebb, csodás panorámájú sétákat és téli csúszkálást adva a város lakóinak. Bevételt is termelt volna ez a forgalom a kerületnek, vendéglátós családok egzisztenciáját is megalapozva. Ma már karbantartandó utak és az idetelepített lakosainak is hiányzó óvoda és üzletek a mérleg! Az utak és infrastuktúra megépülése a drága telkek eladásának feltétele volt, de a fenntartásuk már a kerület kiadásait növeli, miközben a régebben itt lakó polgároknak eddig semmi sem jutott.

Ezzel a reménykedéssel fordulok most Önökhöz, a hatalmas támogatással a hátuk mögött, hogy vigyázzanak erre! Maradjon meg mindanyiunk örömére, hiszen nemsokára megint választások jönnek!

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kérem Önt, hogy a kormány képviseljen minket embereket és védjen meg minket az agresszív befektetőktől, akik a haszon reményben elveszik előlünk a vizet, a csatornát, a levegőt pedig kényszerből mi kell szennyezzük, hiszen az én utcámba nem jutott el a gáz, amit az alsó utcáknak engedtek kiépíteni! Persze csak addig, hogy a szomszédos városrésznek azt ne kelljen megépítenie a befektető parcellázásakor már. Az kifizethették az itteni lakosok még a BIF beruházás elindulása előtt. Az ittlakóknak meg luxus a talajfűtés, a hőcserélős technológia!

Kérem Önt, hogy a gyemekeink itthon maradhassanak és részesei lehessenek az ország sikeres fejlődésének. Ne csak az üres mező válhasson beterületté a városrészünkről leválasztva, ami addig megszabta a mezőgazdasági profilt ezen a lakottan külterületbe vágott városrészen. Ne közmű nélküli sötét és sáros utcákban kelljen iskolába járniuk végre a gyerekeknek, miközben a fél kerület zöld felületei beépülésre kerültek,most éppen a fővárosi Mocsárosdűlővel a sorban. Eközben a magántuladon zöldfelületi funkcióra hivtkozva viseli a korlátozásokat, hogy a befektetők szabadon építhessék a szomszédunkban már saját városrészüket! A telkek nálunk persze elhanyagoltak lettek az idők folyamán, miközben a hegyvidék kertes házai ezerszer jobban teljesítik ezt a fontos zödfelületi funkciót, hiszen gondozott, jókarban tartott, minőségi felületet jelentenek! Ha itt is engednék végre a magántuladonokat épülni, semmivel sem kevesebb Áfa kerülne befizetésre a területünkre várható lakonépesség otthonainak megépülésével, mint a fejlesztők területein! Nem is tudjuk visszaigényelni magánszemélyként!

 

Tisztelt Belügyminiszter úr!

Magam is ismerem a svájci munkamorált! Igaz nem dolgoztam soha Oerlikonban, de a kitartó és előrelátó önfelelősség állampolgári kötelesség kell lehessen hazánkban is. Persze ehhez megbízható és kiszámítható felügyeleti rendszer kell. Így vettem magam is teket 22 évvel ezelőtt a távlatban fejlesztésre kijelölt külterületi övezetben, melyet a kerület a honlapján ma is elolvasható IVS-ben belterületbe vonásra, hegyvidéki lakóövezetté válásra szánt a kerület.Szánt, mert a főváros már beépítésre nem szánt kertes mezőgazdasági övezetté változtatta a Csúcshegyet! A kerület pedig lebegtetett esetlegességűvé vált beterületbe vonással akarja megnyugtatni a tulajdonsokat, köztük önnmagát is! Hol van itt a jogbiztosnág, mikor egy lakóövezetnek kijelölt terület vásárlója, akit szóban, 22 éve a kerületi hivatalban a 15,de legkésőbb 20 év múlva belterületbe vonják kijelentéssel csaltak a területre. Ma egy elértéktelenedő és eshetőlegesen, de azt sem tudjuk mikor és miféle funkcióval, de lehet soha sem kertes - beépítésre nem szánt telek birtkosává válunk a jogszabály változások mentén! Még el is hitetné a kerület , hogy nem is történtik változás, hiszen külterület voltunk és külterület maradtunk. A kár pedig mérhető. Én két szíjtelket vásároltam anno, egy lakótelepi lakás értékében darabonként! Ma a kettő nem ér egy felet sem, amit igazolni tudok! Megkérném Önt, hogy a törvényeink kövessék az élet változásait, hiszen már évtizedek óta úgy kezelnek itt majd ezer embert, mintha nem létzene. Itt nem zúg a traktor, nem szánt az eke, hanem annyi ember él, amit a magyar települések 55.4%-án el sem érnek számszakilag! A külterületekre is létezik betonutakra szóló rendeleti szabályozás, de olyant én még nem láttam ami tiltaná lakott területek útburkolását, csak mert valaki a nem megfelelő övezetbe tolta ezeket az embereket! Az EU pályázatokban is láttunk lehetőséget külterületek részvételére, például a BKISZ projectben, de forráshiányra hivatkozva senki sem jelezte, hogy itt védendő karsztbázison élünk évtizedek, sőt már az 1900-as évek első fele óta! Pedig azt az 5% önerőt ha megkérdez valaki minket akkor, szerintem boldogan viseltük volna a szegény államunk helyett! A mi házaink sem lesznek olcsóbban, máshogy helyreállíthatók, ha elindul a villámár a meredek hegyoldalon az új esztergomi vasútvonal és a új 10-es út irányába, ahol tízezrek napi közelekdése zajlik. Amit mi megiszunk így vagy úgy de az Aranypatakba csorog, a Duna kiemelten védett vízében végezve a ma körülményei közt, az EU célkitűzései és támogatásai ellenére!

 

Tisztelt nemzetgazdasági Miniszter úr és OGY.-i képviselőnk!

Önt mindig is az egyik legkomolyabb embernek és szakembernek tartottam korunk politikusai közt! Ezért nagyon komolyan szerettem volna felvenni a kapcsolatot írásban Önnel. Talán még emékszik, mikor élvezte itt a Csúcshegyen a vidéki környezetet. Nem tudom miért nem szóltak akkor, de mi szenvedünk ettől. Két és fél kilóméter a buszmegálló, ahová nyakig sárosan érkezünk le, akár egyetemi tanárról, orvosról vagy másról legyen szó. Furcsa az, hogy a vízközművekről és a vízgadálodásról szóló törvények alapján nekünk is járna az egészséges ivóvízhez fűződő alkotmányos jog kötelező ellátásának a biztsítása, de a lakosok "megoldják maguk" szóösszetételt kell látni egy rólunk készült kerüeti tanulmányban! Valami gond lehet a szűkös források elköltésével, ha kérdéses tisztálkodásra, fogyasztásra kényszerített emberek élnek a városközpont közelében a vízvezeték hiánya nélkül! Miniszterelnök úrhoz szólva már jeleztem, hogy az építkezések itt is hasnoló volumenű igényt jelentenének ha azt hagynák a kor támogatásaiból és hiteleiből részesedhetnénk a belterületbe kerülve! Az OTrT 25§ nem értem miért csak dísz a jogi környezetünkben. Immár 4. éve nem megoldva a felszínmozgásosság, egész városrészünkre jogellenesen kiterjedő tilalma miatt ezt a helyzetet! Bizony a fejlesztőknek adott zöldfelületek beépülésével vesztett a város. Eközben kiadásokat vállalt magára, új lakosságot hozva a területre, de az itt meglévő lakosoknak semmit sem adva. Gyemeklorunk kerti WC-s vidéki hangulatában élni nem öröm, hiszen elmúltak a 70-es évek. Kérem gondolja át, hogy a források a leggazdaságosabban kerülnek-e elköltésre, hiszen ezek a fejlesztők csak terheket hagynak hátra az eltűnő zöldfelületeken, miközben mi nem tudunk Áfa fizetéseket generálni a meggátolt építkezéseinkkel. Lehet megérte az óbudai 10-es Vk-ben a parkokat parkosítani, bár a régieket is ugyanúgy karban lehetett volna tartatni, mint az újakat kell ,amik elrégiesednek hamar ha nem lesz új szemlélet. Mi meg itt még is csak a 4sz Vk-ben vagyunk és Ön a mi győztes képviselőnk,nem  a 10. sz. Vk.-é! 

Remélem a kormány megérti már, hogy még is csak az emberekért kellene lennie az országnak, talán most még nem feledik, hogy az emberek a vágyaik mentén szavaztak rájuk! Ragyogó szemel nézzük mi következik! Vége az IMF hitel nyomsztó világának, vége a válságnak, vége a régi oligarcák globalista hatalmának. Örömmel várunk!

 

Tisztelt Tarlós főpolgármester úr!

Bár nem része a kormánynak, de megtekinthettem a nemzetgazdsági miniszter úr melletti kampányolását az Eurocenterben. Láttam mennyire nehéz a munkája, hogyan próbál figyelmes maradni azon a kicsi alacsony széken, amiről még fel is kellett állnia többször. Megsajnáltam Önt és ezért a köszönetem kell kifejezzem innen Óbudáról! Köszömöm, hogy polgármstersége alatt annyi minden épült a kerületben, amit innen a Csúcshegyről láthattunk! Először a volt TSZ földek beépülése az Aranyhegy város felőli lábán. Örültünk, hogy érdekeltté tette Önt is ez a változás és megállíthatatlanul haladt. Aztán örültünk, hogy a lepukkant szovjet laktanya is hasznossá válik, na nem nekünk, hanem egy fejlesztőnek,akitől a mai lakása is megszülethetett termékként. Azután megindult az osztott TSZ tagi földek beépülése.Már csak mi, sokévtizedes magántulajdonosok várjuk, hogy elérjen minket is a rendszerváltás! Nem sokat bírunk már ki, hiszen a megígért adómentességünk is a múltté már a semmiért cserébe. Még ott is fizetnek adót a Csúcshegy lakói, ahol se vízközmű, se világítás, se útburklat, de még a szemétszállító sem megy be az utcába! Örülnénk ha mielőtt veszi a kalapját nem arra kellene gondolnunk, hogy túléltük a kommunista időket, túl az szdsz-t, de mintha itt maradtak volna egy aféle római partos színjáték következtében,ami mentén nincs egy gát sem, pedig a parti és a Nánási úti együtt lehetne a biztos védelem. Örülnénk ha közismert fickós vagánysággal az emberekért is tenne valami utolsó maradandót, megszakítva a szocialista városfejlődést, ami ma a Mocsáros ritkaszépségű területére készül a kor lakótelepét megépíteni! Jó lenne ha a régi letűnt kor villanhatna fel a mi esetünkben, ahol a főutak mentén fejlődő gócokból alakultak a városok egymás felé növekedve. Itt az első lakóingatlanos utcák az1900 évek eleje óta ere várnak! Ön volt itteni polgármesterként ismeri, hogy itt már a római korban villák sorakoztak. A filoxéra nyomán a szőlők kipusztulásával a legelőket felparcellázták és megjenetek utcáinkban a 30-as évekre a lakóingatlanok,melyeket erdővel öleltek körül, a 8-as dűlőt is betelepítve a volt szőlőhegy felett. Ne álnemzeti konzervatívizmust kelljen felmutatnunk a XXI. században, ahol hála az EU tagságnak mindeki szabadon választhatja meg a lakóhelyét. Nem csak a Lajtán túli világ polgárai.. A tulajdonainkba ezen a jogon tudunk bejelekezni, legyen az akár egy üres telek! Ugye nem akarja, hogy a Szlovákia felől érkezők az építés korlátozása miatt egy hungaricum megjelenése miatt röhögjenek a teljesítményén? Mi sem szeretnénk ha jurtafalu jönne létre a főváros hegyvidékének transzparensen a városba érkezők elé táruló területén, a 10-es út zajos és otthonainkba világító feljárójáról szemlélhető látványosságaként!

 

Tisztelt Bús Balázs Úr!

Mit mondhatnék még Önnek, mikor elég sok jelzéssel terheltem már, hogy itt a zödfelület minősége, a fejlesztések szomszédságában kialakuló szegregációs tömbök és a kiépülő M0-val, központ közeli,de a régiós mozgásban is kíváló logosztikai telephelyet találó cégek lephetik el a környezetünket. Kőzúzdának, akkumulátor bontóknak, astzfaltkeverő cégeknek még épület sem kell, pláne feketén, erre meg ritkán jár ellenőrizni bárki. Ezt szeretnék? Visszafordíthatatlan seb lesz ez a hegyvidék testén, ha most nem következik be drasztikus változás! Ez már nem költésghatékonysági kérdés ettől a ponttól. Kérem, mint fővárosi képviselőnk tegye meg végre a szükséges lépéseket, a képviseletünkben! Jelezze a fővársnak, ha kell a kormánynak, hogy most egy súlyos probléma köszöbén állunk a csúcshegyi 160 ha-on, a feltételezhetően várható kártalanítási igyények mértékétől függetlenül! Ez nem pár apró utca a város szélén, hanem egy városrész 7 percre az Árpád hídtól,ami a körgyűrű mellett lesz 4 év múlva! Ne akarjon a spontán megalakult Csúcshegy-Óbuda civil társaságtól elzárkózni.Kérése szerint megkértük az egyébbként védett Csúcshegy és Óbuda mellett a nem védett Csúcshegy-Óbuda név viselésére az engedély kérést már lassan két hónaja a jegyzőnek megküldve, pedig a civil társaság, ami nem egy egyesület a gazdasági, társadalmi, tudományos szervezetek, intézmények, jogi személyek és jogiszemélyiség nélküli gazdasági társaságok, sportegyesületek ezirányú kötelezettséggel érintett körébe se tartozik! A súlyosan építési jogainkat korlátozó kerületi építési szabályozás várható bevezetése matt több, mint 100 aláírással küdtük be a jelzésünket a készülő OBÉSZ társadalmi véleményeztetése folyamán! Ez a mi dolgunk a terület lakosait, tulajdonosait képviselve. Képviseljen minket kérem, a fővárossal szemben és ha kell a kormánnyal szemben. Hajléktalanként élve részben a magántulajdonainkon talán végre megérdemelnénk. Megértem Önt, hogy türelmesebben jobbak lennénk, de hova vezetett a türelmünk 25 év alatt. Ma a murvaterítés és az új Virágosnyereg útra vigyázásra felhívás szinte minden ami itt történt.. Na de ez már 1994-ben is szóról szóra, pont ugyan így volt! 

http://www.csucshegymenedek.hu/villanyharsona/1994_hegyi_harsona_II_evf_3_szam_majus.pdf

Kérem foglakozzanak mindnyájan végre velünk emberekkel, mert nem csak választópolgárok vagyunk! Ne maradjunk itt mementóként, a város tervezése közben az emberekre és igényeikre tekintettel nem lévő korszak kései termékeként! Mi nem tehetünk arról, hogy valamikor valaki egy asztalon, a lakóingatlanokkal tűzdelt területet mezőgazdasági övezetbe tette. Arról sem, hogy a területről a mezőt leválasztva semmiféle hatástanulmány nem készüt a maradék sorsáról és mintha semmi sem változott volna, akkor, úgy tekintik csak hétvégente látogatott üres területnek a lakott utcáinkat itt, ahol a kivonatási dömping előtti nyáron már 51%-ban csak kivett telkek voltak. Olyanok amilyen az Önök lakóingatlnanjainak a telke, sőt még a Parlamentté is! Emberi lakhatáshoz méltó körülményeket szeretnénk, nem luxusberuházást. Ivívózet, világítást, gázt, hogy ne szmogot kelljen a városra eregetnünk telente és járható utakat, belterületen, mint bármely más óbudai és budapesti polgár a XXI. század európai fővárosában! Ne a befektetők terveinek biztosított zödfellet arány áldozatává tegyenek ezres számban embereket egy egész városrészen, mert azok a profittal csak újabb befektetési igényt jelentenek a város számára, újabb területeket igényelve. Itt is lenne mit építeni, munkahelyeket és adóbevételeket teremtve! Csak a tövények maradéktalan betartását és a jogaink biztosítását, egyenlő elbánást kérünk! Nincs olyan törvény, hogy a küterületeken ez nem jár! Olyan sincs ami a belterületbe került területű befektetések privilégiumának tekinti a kötelező közfeladatokat.Olyan lakótelepi lakos sincs aki üres területek beépülése mellet áll a beépülőben levő magántulajdonok infrastukturális ellátásával szemben, a beépülés alattiak mellett új zöldfelület eltűnését kívánva.!

Kérem Önöket mindanyiunk érdekében, mert nekünk az életünk ment rá a három évizedes várkozásra a hitegetés közben, ami mára egyre rosszabb helyzetet mutat. A mai polgármestereknek pedig  a széke mehet erre. Igaz ők nem generációkban szenvedik meg ezt a helyzetet, de az érdekeink közösek kell legyenek. Közösek, hiszen lassan őrzött kerítésre lesz itt szükség a leszakadó környékeket ellepő jelenségekkel és illegális hulladékkal  szemben! Remélem,nem sértőnek látják tárgyilagos soraim, hanem megértéssel fogadják, hogy együtt mondhassuk: Hajrá Csúcshegy!

A bejegyzés trackback címe:

https://csucs-hegy.blog.hu/api/trackback/id/tr5213954618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása